Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.09.09. Tui – Redondela (30,7 km)

Valószínű vámmentesen áthoztam a rohadt portugál chincheseket a határon. Ma reggel is intenzív viszketésre ébredtem. Főleg az ujjaimon nehéz elviselni, mert folyton kéznél vannak. Ég, szúr, molesztál szünet nélkül. Bekentem már antivakarin kenőccsel, és azonnal bevettem a Lourdes által javasolt tablettát is. Ettől is jobban aggaszt az eső. Ami már vizes, azt egye fene, lassacskán megszárad rajtam. A zoknim is nedves kicsit, majd láb meleggel próbálom korrigálni a természet tegnap esti tévedését. Kicsit csalódott vagyok, hogy tegnap este senki sem szedte be a ruhákat, illetve, hogy csak a sajátjukra gondoltak a házban maradók. A kompenzálás nem maradt el most sem: Elizabeth villanyoltás előtt odajött egy kenőccsel és [a földön ülve] bemasszírozta a lábfejemet. Jól esően hűsítette és lelohadt a duzzanat tőle. Napközben nehezen tudok írni a rossz idő miatt, estére meg összemennek az események; rövid, zanzásított verzió marad a napból. Pedro új vándorbotot eszkábált magának… a végére egy keresztet kötözött és dörzspapírral fehérre csiszolta. Mivel nagy mariánus, tovább ajándékozom neki a loretói olvasómat. Örül neki. Hogy is mondta a Názáreti Tanító? Csak az marad a miénk, amit odaadunk?

 

Nem hittem volna eddig, hogy ennyire kívánatos a testem. A környék összes poloskája és bolhája engem akar csókolgatni. Közben José is felébredt. Megyek rámolni. Ha kivilágosodik, elindulok: eső ide vagy oda. Valahogy legyűröm az utolsó 30 km-emet, aztán már csak napi 18-24 lesz a séta a célig. Az elszántságom töretlen, inkább hűségként értelmezem. Áldom az eszem a meleg holmik miatt, most bajban lennék csak a nyári felszerelésemmel. Főleg, hogy tök vizes, szinte mindegyik. És még át is tudok öltözni délutánonként. 12:30-kor, a mai szakasz felénél megállok egy hosszabb pihenőre; már elhagytuk Porriño-t, a többiek tovább mentek. Kicsit szárítkozom, megcombosodott a napsütés, változtatok az öltözetemen is. A fotózás praxisa vezet rá, hogy kapjam el a pillanatot, mert lehet, hogy soha többé nem jön vissza. Lássak úgy, mintha utoljára látnék, szeressek úgy, mintha utoljára szeretnék. Todo pasa y todo queda…

 

Alig várom, hogy a nap végére érjek, Saetbyul hol előttem, hol mögöttem söpör. Lefelé erősen lejt, fárasztó tartani magam. Közeleg a város. Mindegy, hogy 30 km-re vagy 3 méterre állsz meg a cél előtt; ha nem folytatod, ugyanolyan messze vagy tőle. Végre beérek, még egy kis útbaigazítás (ide visszajövök zarándokmenüre, gondolom). Pedro és José már kifelé [a városba] készülődnek. Szokásos tesz-vesz. Az hospetalera ajánl két internetes helyet. A könyvtár addigra bezárt, mikor megérkeztem, ezért a bárt választom. Az aprópénzemért 20 percig netezek, rövid poszt. Petinek kapok egy spanyol öngyújtót. A parkban dinnyeárusok: egy negyed görögdinnyével érkezem az albergue-be. A gyümölcs felét én kapom, a másik részét Lőrinc viszi a konyha szemetesébe. Most már aztán komolyan éhes vagyok. Második nekifutásra megtalálom a vacsorahelyemet. Előétel: fekete kagyló. Folytatás: csirkepaprikás sült krumplival és kávé. Az egész 6 EUR, borravalóval 7. Persze egy kis kancsó bor is járt a menu peregrino-hoz. Saetbyul-től kaptam két koreai képeslapot. Az egyiken az áll, hogy BRUNO = SUPERMAN. :)

 

Lassan lehűl a levegő. Megpróbálok ma este ruhában aludni [a hálózsák gyanús lakói miatt]. 21 óra után esett be egy kanadai fiú. Nem tévedés, előre mondom! Bakosi Sándornak hívják. Ungváron született és az egész család emigrált Észak-Amerikába. Az apja magyar, néhány szót beszél is magyarul. Állítólag a fia tőle is ügyesebb az anyanyelvünk – neki apanyelve – területén. Holnap csak 7-kor kelek, nyugodtan, ráérősen akarok haladni. Saetbyul szeretett volna velem vacsorázni, de hiába értek jobban spanyolul, nem tudok neki fordítani. Remélem, nem maradt éhes szegény. Olyan reménytelennek, szomorúnak látszott. Én még internetet kerestem, és az is igaz, hogy jobban esett egyedül lenni még egy kicsit. Sok az ember, az élmény, a forgás. A magányos bandukolások után külön kell figyelnem a csendem megőrzésére. Azért nem nehéz. Estefelé meglegyintett a hazatérés gondolata, olyan kevésnek tűnik ez a 4 nap, kimondva is. Szeretnék még a camino lelkületében maradni. Aztán marad még bőven alkalom visszakapcsolódni az otthoni tempóba. Vajon milyen lesz majd a megérkezés? Először Santiagóba, aztán Újpestre… már fekszem, csak előtte szúnyogirtózom. Nyugodt éjszakát és pihenést kívánok magamnak!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Képgaléria



Statisztika

Online: 1
Összes: 70621
Hónap: 299
Nap: 17