Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.09.08. Rubiães – Tui (19,6 km)

Ma reggel 4-kor chinches csípések ébresztettek. Így a már begyakorolt mozdulatokkal mentem a mosdóba. Aerius tabletta, borotválkozás, Relec spray a bőrömre. Mától lefekvés előtt is 1x. A bakancsom még aggasztó állapotban leledzik, a vékonyabb ruháim szárazak. Írtam már azt, hogy a camino a legferencesebb dolog, amit az utóbbi években megtapasztaltam? Szegénység, egyszerűség, másokra hagyatkozás. A természet közelsége és a teremtéssel való közös öröm. Önmagunk úton-levőségének elfogadása és mások útjainak elhordozása. Nem is értem, miért nem masírozik itt a ferences család apraja-nagyja?! Ferenc tette. Már csak 20 km a határig. Nem várom annyira, mint azt gondoltam otthon. Nincs különbség az emberek között, ugyanazok az alapvető szükségletek hatják át a mindennapjaikat és az ünnepeiket: étel, ruha, pihenés; a megosztás öröme, közösség másokkal… Kicsit még alszom a társalgó kanapéján, de egyik korán kelő zarándok szöszölése ismét talpra segít. Miután minden kezd elrendeződni, kiújult a sarokfájásom. Nem lesz ennek vége Santiagóig. Az asztalon legyek párzanak. Nem bánom, csak ne engem basztassanak korán reggel. Még feküdni, aludni volna kedvem egy jót. Most kezd beindulni a kemény mag, ez a vonat már elment. Nem indulok el sötétben, ezt a bolondságot már elkövettem. Eltévedek, fázom és a végén még várhatom, hogy kinyisson a szállás. Inkább elbóbiskolok itt egy kicsit a zsákomon. A csomagom lassan kész, csak a ruhák… amit lehet, azokból is elrakok.

 

Végül két közértes (bocsánat: minimercado-s) zacskóba bugyolálom a lábaimat, hogy a zoknik ne nedvesedjenek át azonnal. Két idősebb nő jön előttem. São Bento-nál együtt kávézunk. Innen már csak lefelé visz az út, 15 km még. Ajándék ez a nap is. Kicsit megszerettem Portugáliát. Megható minden búcsúzás, ez is… Lacitól kedves volt, hogy első szóra vállalta: elém jön Bécsbe. Szeretnék minél többet adni magamból, amit megértettem és megszerettem ezen az úton. Hogy is mondja az én mesterem (Pilinszky)? „Meg akarom ismerni a dolgokat, hogy szerethessem, és szeretni akarom őket, hogy megismerhessem…” Az ismeret és szeretet elválaszthatatlanok egymástól. Akkor látok a világ szívébe tisztán, ha feltétel nélkül képes vagyok magamhoz ölelni. Nem szégyen sírni, itt mindent megértenek és megbocsátanak. És a semmiből hirtelen felbukkan Daniela. Él, virul és pörög, mint tegnapelőtt. Most már együtt megyek vele? Mégsem. Csak elköszönni jelent meg, visszafordul. Nincs ereje most tovább jönni, neki eddig tartott a caminója. Saetbyul-nek és nekem útravalót csomagoltat a bárban. Viszonzásul adok neki egy 200 Ft-os érmét a Lánchíddal, hogy az alapján majd gondoljon rám otthon.

 

Szép zöld réteken, lejtős úton haladok. Egy kiégett oldalnál egyre erősödik az eső. Nem akarok újra átvizesedni. Menekülök előre. Egy kis vendéglő nyitva tart, a külső napernyők alatt hagyom a hátizsákomat, amíg bemegyek WC-re. Több német itt ebédel… Mikor kilépek a szabadba, már derül az égbolt, kicsit fújdogál a szél is. Megmenekültem. Csak ~6 km van már hátra. Valença do Minho kis város. Saját erőd uralja a látképét, ami valami Budai vár hangulatot kölcsönöz számára. Kézműves boltok sorakoznak a főutcáján, ahol gyerekek buborékot fújnak. Az északi kapu közelében járok, mikor megint elindul az eső. Legyen már vége végre! Aztán gyorsan jön a híd, a spanyol part és a folyó mellett Tui katedrálisa. Az albergue olyan, mint a katedrális várépítményének egyik fiókja. Hatalmas épület-kolosszus. Az hospitalera készségesen ecseteli a történelmi okokat. A két város fasírtban volt sok éven át a terület hovatartozása miatt. Fő, hogy már EU van. :)

 

Az is vigasztaló meglepetés, hogy nem 5-kor nyitnak ki, mint ahogyan a parti sétányon állította egy idős hátizsákos férfi. Lehet most és teregetni. Több ismerős befutott már. Pedro és José a terem másik végében alszanak. Kapok tipped a bejáratnál az internetre és a zarándok menüre egyaránt. 20:30-kor a ferences templomban mise (csak 21:50-korz árják a kapukat). Városnézésre indulok… Végül 2 euróból neteztem, Csilláék nem írtak újabb bejegyzést, Balázs is csak egy önemlékeztetőt. A Csabi kommentje jól esett… ennyit a virtuális életemről. A vendéglőben itt sürög fél Némethon, Saetbyul is velük van. Jól beszéli a nyelvüket, művészettörténetet tanul Kölnben. Nincs lelkiismeret furdalásom, hogy magára hagytam. Az eső viszont vacsora közben is dolgozott. Vajon beszedte valaki a száradó ruháinkat? Az asztaltársaság csodálatára tintahalat ettem. Főtt krumplival elment menüben. A zarándokadag kicsit karcsú, de már én is, remélem. Az idősebb német pár kétszer járt a francia caminón, és Bad Kreuznach (volt testvériskolánk) közelében laknak. Katolikusok, jönnek a misére is. Kicsit megcsillogtattam a német szókészletem, amit tudásnak mondani eufemisztikus lenne. Értették és értékelték. A sekrestyés néni elmaszatolta a bélyegzőt. Az éppen betoppanó plébános elveszi a credenciálomat, és ad egy tisztán kivehetőt is bele. A templom padjaiban egymás mellet Pedro, Saetbyul és Elizabeth (ő bajor), egymást támogatva. José nem hívő, az előtérben olvasgatja a plakátokat. Többen megállnak Mosnál (20 km), Pedroék jönnek Redondelaig.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Képgaléria



Statisztika

Online: 1
Összes: 131776
Hónap: 4695
Nap: 124