Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.09.05. Vila do Conde – Barcelos (27,3 km)

A könyvem szerint a Lisszabon-Porto távolság 372 km. Ez alapján tegnap léptem meg a 400-at. Minden elismerésem. Tuinál már 500 lesz, a maradék még 5 napra oszlik el. Ezt a két napot bírni fogom. Van lendület is a világban: az utolsó szakaszról már Santiago bevonz engem is. J Csak a lábaim miatt aggódom, de elengedem ezt a fájdalmat… Tartózkodom a sötétben indulástól, nincs nagy haszna. A keresgéléssel több idő megy el, és nagyobb a tévedés lehetősége is, mintha világosban kezdenék. Inkább kellemesen összecsomagolok, most még csak magamnak csörgök-zörgök. Ahogy nézem az útvonalakat, felrémlik a múlt év több kellemetlensége: a csípések, a hólyagok, a kényszerpihenő. Azok is valahogy helyükre simultak, így lesz ez most is.

 

Végigmentem hosszan az óceánparton, de nemcsak hogy nem fürödtem, hanem még a kezemmel sem teszteltem, milyen a víz. Így volt egy tavaly, a világvégén szintén. Pilinszky írja, hogy ami ünneplő, azt nem koptatjuk… valamit akkor birtoklunk, ha nem érünk hozzá egy ujjal sem. Még két gondolat:

(1) Az úthoz hozzátartozik, sőt elképzelhetetlen a készülődés nélkül. Itt nem csak a technikai előkészületekről van szó, hanem az unalom hűséggel viseléséről, a gépies cselekvések, reggeli automatizmusok vállalásáról. Még az alvás és az ébredés is beleépül a járásba. Meg se tudnék mozdulni nélkülük. Az egész univerzum össze van kötve, benne rezeg minden atomi részecskémben. Ebben a perspektívában értelmezhető az a mondat, hogy mikor a csecsemő leejti a csörgőjét, abba a Szíriusz is beleremeg. Hogy a jelenlegi módszereinkkel nehezen mutatható ki? – Mit változtat ez az igazságtartalmán?

 

(2) Az előző útra végül egyedül léptem és kaptam társakat. Idén társsal kezdtem és magamra maradtam. Így van ez rendjén. Egyik a másiknak nem az ellentéte, csak ugyanazon érem másik oldalai. Az alternatív útszakaszon (10 km-en át), egészen São Pedro de Ratesig semmi jelzés nincs, hihetetlen. Csak a helyiek útbaigazítására tudok hagyatkozni. Úgy fáj a lábam, megint tipegek. A román stílusú templomba folyamatosan mennek az emberek, fiatalok és idősebbek egyaránt. Énekhang szűrődik ki az ajtón. Kicsit kíváncsi vagyok, de nem akarok vasárnapi látványosság lenni. Inkább eszem valamit kívül. A legyek nagyon érdeklődnek az írásom iránt. Két kisebb vízhólyag kijött az előzőek helyén, már elláttam őket. Lehet, hogy ezek is akadályoztak a haladásban. Minden esetre lassan túl vagyok a mai szakasz felén és ez ragyogó hír.

 

A ruháim mellettem száradnak. Aztán erdős rész következett, többnyire árnyékban. Ferrado előtt szőlőlugasok, vadul befalok egy fürt fehéret. Aztán becsöngetek egy szegényes külsejű házba, a gazda szintén az. Viszont jéghideg vizet ad, és utánam kiált még egy zöld almával is. Meghatódom ettől a gesztustól. Pedra Furada már professzionálisan caminós hely, kagyló, bot, credenciál. A tulaj nyakában is kagyló lóg, lefotóz minden betérő zarándokot, így engem is. Valami kis kő pattant a bakancsomba, annyira nyom, hogy megállít egy pihenőre. Az utolsó 10 km-en belül vagyok már, megengedhetek magamnak még egyet akár Barcelos előtt. Kaptam egy várostérképet.

 

Antonionak igaza van: a híd előtt a tűzoltóság szomszédjában van zarándokszállás. Igazi albergue. Mosás, zuhany, teregetés, városnézés. Mindenki magának bélyegez. Németek és egy holland nő van a nappaliban, kb. az ágyak fele foglalt még. A vendéglőben 19:30 után szolgálnak fel vacsorát, ezért visszaereszkedem a hagyományőrző egyesület vendégházába, a szél lengedezi a ruháimat. Kicsit nyújtózok, és eszem valami finomat. Nem viszek fényképezőgépet, jobb így szabadon. Beírok két sort a vendégkönyvbe és iszom egy pezsgőtablettát, mert a délutáni fánktól ég a gyomrom… közben két olasz lány érkezik, akik ma kezdtek gyalogolni. A hollandok a Via de la Plata-ról startoltak át, eredetileg Sevillatól indultak. A férfi nyakamba akasztja a kagylóját, mostantól én viselem. A Dom António étterem szomszéd asztalánál az olasz lányok vacsoráznak. Egy hétig jönnek, nem világos, hogy végig gyalog-e. A szakács a tükörtojásból és a szalma krumpliból napraforgót formázott, igazán jópofa. Vissza már a kivilágított utcákon járok. Az ég türkiz színű, a templom melletti résben az Esthajnalcsillag (Vénusz) néz rám. Boldog vagyok, sokadszor ezen az úton. Leülök a folyó túloldalán a ragyogó várossal szemben…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Képgaléria



Statisztika

Online: 1
Összes: 203133
Hónap: 738
Nap: 28